Lettország
Riga - a belváros és azon túl - Látnivalók és történetek
Riga izgalmas történetei és az építkezések volumene a 20. században sem hagy alább. A világ egyik legszebb szecessziós városnegyede nől ki a földből, miközben Lettország történelme során először kiáltja ki függetlenségét. Az okafogyottá vált várfalakat lebontják, a vizesárkokat feltöltik, így a lett főváros válik az egyik legzöldebb európai várossá. Hiába emelik azonban a Szabadság-emlékművet, a szovjet megszállást nem tudják feltartóztatni, és majd’ ötven évnyi megszállás következik. A 90-es évek azonban itt is elhozták a szabadságot, Lettország és Riga újra Baltikum zászlóshajóivá váltak! Folytatódjon a látnivalók bemutatása, immár a belvárost részint a hátunk mögött hagyva.
A 19. Század végére megerősödő lett középosztály az 1900-as évek legelején már joggal követelte részvételét a céhtanács és a városi tanács ülésein. Ezt azonban még ebben az időben is egyértelműen elutasították, hivatkozva a 700 éves szokásokra. Erre a kor megtollasodott lett kereskedője, a Nagy Céhvel szemben, újonnan épülő art deco házának tetejére két macskafigurát tetet fel. A macskák megkérdőjelezhetetlen testtartással, tomporukat a Céh felé fordítva lettek elhelyezve. Természetesen ez az arcpirító szemtelenség nem maradt patália nélkül. De a kereskedő kitartása meghozta gyümölcsét: végül felvették a céhszövetségbe, a macska hátsó fele pedig irányt váltott.
#8. Orosz ortodox katedrális (Rīgas Kristus Piedzimšanas Pareizticīgo Katedrāle)
Nagy Péter imádta Rigát. Lenyűgözte a város kozmopolita légköre, a világ minden égtájáról befutó hajók tömkelege, valamint a Hanza-városok stílusa. Egyik kedvenc időtöltése volt a Szt. Péter templom tornyából csodálni a Balti-tengerig nyíló fantasztikus kilátást. Ezen túl pedig rajongott a lett nőkért. Egyik tábornoka – Menysikov – mutatja be neki a livóniai paraszt felmenőkkel rendelkező, egyszerű lányt, Mártát, aki addig ágyasaként funkcionált. A szolgálatkész lány azonban hamarosan Péterre is maradandó benyomást tett. Így titokban feleségül veszi, cárnévé teszi, aki 12 gyermekkel hálálja meg a cár bizalmát.
A majd’ 200 évig tartó orosz elnyomás és a német származású nemesi réteg ellen többször indul felkelés, aminek mindig ugyanaz lesz a vége: a vétkeseket Szibériába száműzik és az erőszakos oroszosításban egy szinttel feljebb lépnek. A 19. század végére az orosz lesz a hivatalos nyelv, bevezetik a cirill betűk használatát és különlegesen előnyökhöz jut, aki áttér az ortodox hitre.
Ezt a politikát támogatandó épül fel az egykori vizesárok feltöltésével keletkező Esplanade parkban a neobizánci Krisztus Születése Székesegyház 1876 és 1884 között. Az ötkupolás templom az első világháborús német megszállás során evangélikus templommá válik, azt követően azonban újra eredeti felekezetének megfelelően működik. A sztálini rezsimben azonban ennek a templomnak is egy alternatív célt találnak: planetáriumként működik, díszítéseit elpusztítják, helyreállítása csak nemrégiben fejeződött be.
#9. Szecessziós városnegyed
A 19. Század második felében, a kapitalizmus beindulásával Riga robbanásszerű növekedést produkál. Az ipar és a kereskedelem dübörög, a népesség ötszörösére növekszik. Az immár okafogyottá váló városfalakat lebontják, a korábbi vizesárkok helyén kiterjedt parkokat hoznak létre.
Az elővárosi telepeket lebontják, helyüket újra parcellázzák és az itt épülő házakba a kor elitje – az újonnan létrejövő felsőpolgárság költözik. Ennek a városképnek a mintaképe az Alberta-, Elisabetes– és Strelnieku utcák (iela) által közrezárt, zömében az igen rövid, 1901- 1905. közötti periódusban épült házak.
Tervezőjük és építőjük a balti zsidó család leszármazottjaként, Szentpéterváron született Mikhail Eisenstein volt. 1900-ban a párizsi világkiállításon ismerkedett meg a szecesszió és az art deco fogalmával, és az új stílus magával ragadja. Rigai, jómódú ügyvéd barátja tanácsára, próbaképpen néhány háztervet készít az újonnan épülő lakónegyedek számára.
A nyugati divatnak megfelelő, újkeletű tervek óriási sikert aratnak. Az új polgárság immár nem akarja véka alá rejteni jómódúságát. Olyan épületben szeretnének lakni, ami kifelé is sugározza sikerességüket, gazdagságukat. A nagypolgári, nem egyszer osztatlan 150-200 négyzetméteres lakásokat másodpercek alatt elkapkodják.
Sikerük azóta sem múlik, szinte soha sincs kint eladó tábla a szecessziós negyedben. Zárójelben jegyezném meg, hogy Eisenstein ezzel a negyeddel tette fel az UNESCO-nak az i-re a pontot, amikor Riga világörökségi besorolását mérlegelték. 1997-ben ez a negyed is, az óvárossal együtt a világörökség részévé vált. A házakat sorban újítják fel, immár alig találni felújításra szoruló épületeket.
Kultourvándor tipp: A legszebb épületek közül hármat a világ top100 szecessziós épülete közé választottak. Ezek címei: Elizabetes iela 10B, Alberta iela 4, Alberta iela 13.
#10. Szabadság emlékmű (Brīvības piemineklis)
Az évszázados elnyomást a lett állam néhány évtizedig tartó szabadsága követte a két világháború között. Ebben az időben, 1935-ben épül meg a lettek Szabadság emlékműve az egykori Nagy Péter szobor helyén. A 42 méter magas műemléket Lettország függetlenségét szimbolizáló nőalak koronázza, aki három csillagot tart a magasba, jelképezve ezzel az ország három történelmi részét, amelyek újra egységben és függetlenül állhatnak a világ színpadán.
Ennek az álomnak azonban a Molotov-Ribbentropp paktum véget vetett. Előbb a német, majd a szovjet megszállás következett, amivel Lettország megélte történelme legsötétebb fejezetét. Hitler első körben kitelepítette a német lakosságot, majd deportálta a zsidóságot. Sztálin 1946 és 1951 között a lett értelmiséget és a korábbi világi és egyházi vezető réteget deportálta, majd az értelmiséget, végül pedig a vallásosságához ragaszkodó tízezreket. Összességében megfeleződött a lakosság, akiket az erőszakos iparosításnál hasznosítható orosz lakossággal helyettesítettek. A 80-as évekre Riga lakosságának 70-, az ország lakosságának 48%-a vallotta magát orosznak.
A Szabadság-emlékművet nem bontották el ebben az időben sem, viszont látogatása, koszorúzása szigorúan tilos volt, és közvetlen közelében egy Lenin szobrot állítottak fel a miheztartás végett.
A feljebb említett népszavazás azonban kiszabadította a szellemet a palackból, a hír sokkolta a letteket. Tudták, hogy ha nem lépnek azonnal, az oroszosítással végképp elveszítik hazájukat. A gorbacsovi enyhülést kihasználva, észt és litván sorstársaikkal együtt több száz kilométeres élőláncot alakítottak, és az addig betiltott népdalaikat énekelték.
Mire a szovjet hatalom észbe kapott már késő volt, a lavina megindult. 1991-ben mindhárom ország kikiáltotta függetlenségét. Lettország azonnal éles hátraarcot csinált és megvált mindentől, ami a szovjet időkhöz kötötte. Elnökké az évtizedek óta az USA-ban praktizáló, öt nyelven anyanyelvi szinten beszélő pszichológus kutatónőt – Vaira Vike–Freiberga-t választották, aki rövidesen a NATO-ba, majd az EU-ba, végül pedig az EURO övezetbe vezette országát.
#11. Riga vásárcsarnok (Rīgas Centrāltirgus)
Vásároztatás már a 16. század óta folyik Rigában a Daugava folyó mentén. A 20. század elejére azonban a higiénia teljes hiánya a város vezetését a vásárok betiltására kényszerítette. Helyette a 30-as években a vasúti pályaudvar melletti rendezők helyén egy teljesen új vásárcsarnok létesítését helyezte előtérbe. A recycling jegyében az első világháborús német zeppelin hangárok vasszerkezét használták fel a csarnokok tetőszerkezeteként.
Abban az időben ez Európa legnagyobb területen zajló építkezése volt (57.000 négyzetméter). A csarnokok folyóvízzel és elektromos árammal lettek felszerelve, a kor minden elvárásának megfelelve. Minden csarnoknak meg van a saját szerepe. A folyó felőli első csarnok a halpiac, a második a húspiac, a harmadik a zöldség, gyümölcs, savanyúság, piac + Lacikonyhák, a negyedik pedig a mindenes (fűszer, borostyán, etc.). Ha arra jártok mindenképp keressétek fel, ennyi és ilyen friss halat még életemben nem láttam! Ezen kívül pedig nyári (turista) szezonban széles az éttermi kínálat is.
#12. Lettország Nemzeti Könyvtára (Latvijas Nacionālā bibliotēka)
2014-ben Riga volt Európa kulturális fővárosa, melynek nyitórendezvénye volt az újhullámos könyvtár átadása a Daugava túloldalán. A nyitásból közösségi eseményt csináltak: élőláncot alakítottak 24 órára és a régi könyvtár szabadpolcos állományát kézről kézre adták át a több kilométeres élő futószalagon. A könyvtár egy-két fotót mindenképp megér, napnyugtakor egészen jó fotótéma a túloldalról.
Kultourvándor tipp: ha top fotót szeretnétek készíteni a belvárosról, menjetek el középtávig a Daugaván átívelő Kő-hídon (Akmens tilts). Visszanézve az egyik oldalon a Szt. Péter templomtól a Vásárcsarnokig, a másik oldalon a Dómtól a várig lehet nagyon előnyös képet készíteni. Előtérben a Daugava, ami biztosítja a belváros tükröződését!
