Belgium

Brüsszel – Egy világbirodalom központja

Brüsszel egy belga város, ami hajdanán egy mocsárra épült (Bruocsella), majd előbb Burgundia, később Spanyol-, illetve Osztrák-Németalföld centrumává vált. 1830-ban annyira jól sikerült egy operaelőadás, hogy a feltüzelt belga honpolgárok nagy lelkesedésükben hamar ki is kiáltották a független Belgiumot. Napjainkra pedig a a belga állam fővárosa már két világszervezet központjának számít (NATO + EU). Brüsszel egy multikulturális olvasztótégely, ahol nem kevesebb mint 163 különféle nemzet fiai és lányai élik mindennapjaikat. Ebből legfőképp a város éttermi felhozatala kamatoztat, ugyanúgy ahogy Londonban, itt is rövid idő alatt egy föld körüli gasztro túrát tehetünk.

Brüsszelt két túra keretében érdemes bebarangolni, ugyanis a város két homlokegyenest eltérő részből épül fel. Az Alsóvárost a régi városfalak között építették fel, így a már más középkori városmaggal rendelkező településeken megszokott kis terek, szűk sikátorok, színpompás gilde házak jellemzik. Semmiképp se hagyjuk ki a Főteret (Grand Place), amit 1971-ig a „világ legszebb parkolójának” tituláltak, majd a helyiek folyamatos ülősztrájkjait követően autómentessé tették. Ne felejtsük el a kötelező insta fotót a mindössze 61 cm magas Pisilő Kisfiúval (Manneken Pis), ami Brüsszel és egész Belgium egyik szimbóluma. Nem hiába lepi meg minden ideérkező államfő egy rend ruhával (az immár 650 darabos kollekciónak külön múzeuma van). Majd flangáljunk a 19. század közepén Európa első bevásárlóárkádjaként átadott Galeries St-Hubertben.

Brüsszel Grand Place
A Grand Place, Brüsszel szíve (Foto: The Brussels Time)

Ha meguntuk a kereskedői Brüsszelt, egy rövid sétával elérhetjük a királyi Brüsszelt. Belgium ugyanis megalakulása óta alkotmányos monarchia. Jelenleg őfelsége Philippe király és felesége Mathilde királyné töltik be ezt a főként reprezentatív funkciót. Mintegy 200 évvel ezelőtt kezdtek el a korábbi vadászterületen kialakítani egy 13 hektár nagyságú parkot. Közvetlenül mellette található az uralkodói család palotája (Palais Royal). A Felsővárosnak titulált királyi negyed szöges ellentéte a városmagnak, széles utak és hatalmas parkok teszik szellősebbé. Itt található a belgák székesegyháza (Cathédrale Sts Michel et Gudule), ami a brabanti gótika egyik legékesebb példája. Az óriási üvegablakok mind-mind az 1520-as években élt európai uralkodók adományai, hogy így emlékezzenek meg saját magukról. Kivételt képez II. Lajosunk portréja, ennek előállítását ugyanis özvegye, Mária királyné adományaiból fedezték, aki így szeretett volna emkéket állítani a Mohácsnál tragikusan elhunyt férjének.

Brüsszel királyi pár
A belga királyi pár (Foto: english.newstrack.com)

A belga festészet kedvelőinek kötelező a Királyi Szépművészeti Múzeum, ahol a Brueghelek, Rubens és van Dyck legszebb alkotásai sorakoznak fel.

Az Európai Unió története és felépítése iránt érdeklődőknek kézenfekvő az EU Parlament csupa üveg épületének felkeresése. Brüsszel másik fontos szimbólumához azonban már tömegközlekedésre kell pattanni. Az Atomium az 1958-as világkiállításra készült és az iparosodás legfőbb letéteményesének tekinthető vas molekulát ábrázolja 165 milliárdszoros nagyításban.

Brüsszel, Bruxelles, Atomium
Atomium – a kilenc darab, egyenként 18 méter átmérőjű vas atomokat felvonó köti össze. (Foto: atomium.be)

Ha minden látnivalót kipipáltunk a listánkon, akkor jöhet a jól megérdemelt lazítás és a belga gasztro. Választhatunk itt pékséges-sütis-kávés helyet (Aux Merveilleux de Fred), de vétek lenne akár a waffelt is kihagyni (Waffle Factory). Elmehetünk akár egy sörfőzde látogatásra (Cantillon Brewery), vagy elsajátíthatjuk a csokoládé és waffel készítés fortélyait egy workshop keretében (Brussels Waffle Workshop, Belgian Chocolate Workshop). Amit viszont vétek lenne kihagyni egy brüsszeli látogatás alkalmával az a fekete kagyló leves belga sült krumplival (The Lobster House). Fenomenál.

Bruxelles, Belgian Chocolate Workshop
Belgian Chocolate Workshop (www.belgianchocolateworkshop.com)

 

Ajánlott cikkek