De elég a nézelődésből, hisz 2 kilométeren vár rám 400 méter szint. Irány a sárga-piros jelzés, ami a legrövidebb út a csúcsra, de combkímélőnek egyáltalán nem nevezném. Fairtások sehol, katedrális-szerű bükkösben vezet az út felfelé, tavaszi kék ég, ragyogó napsütés. A kezdeti kaptató után kényelmesebb ösvények következnek, majd egy esőbeállót elhagyva a piros háromszögön egy zúzós kilométer következik. Megérkeztem. Mintha már láttam volna ilyet. Igen, a Cserhát keleti gerincén a Tepkén jártam már egy ugyanilyen kilátó tetején. 1964-ben ugyanis néhány a fenntarthatóságért küzdő természetjáró úgy döntött, hogy a kihasználatlan zalai olajkutak fémvázát kilátóként hasznosítják újra. A kilátó stabil, és ha tériszonyos vagy, akkor is küzdd fel magad valahogy, mert hazánk egyik legkiválóbb körpanorámája fog köszönteni 727 méteres tengerszint feletti magasságon.