Trianont követően rohamléptekkel kezdtek neki a Mátra turisztikai fejlesztésének, hogy be tudják valahogy tömködni azt a hiányt, amit a magyar túramozgalom a Tátra és a Felvidék elvesztésével elszenvedett. Gombamód nőttek ki a földből a korukat messze meghaladó szállodák (Parád, Galyatető, Mátrafüred), felfestésre kerültek az első túraútvonalak, megépültek a menedékházak és a kilátók. Az államszocializmusban ez a volumen, ha lehet, még feljebb kapcsolt. A Mátra lett a mi „kis magashegységünk”, ahova egyszer mindenkinek el kellett látogatnia. Kisvasutaztunk Gyöngyösről Mátrafüredre, ámultunk Galyatető és Parádsasvár fényűző miliőjén, és természetesen feltúráztunk a magyarok Olümposzára (Kékes).

Aztán 1990 után mintha az egészet egyszerre elvágták volna. A belföldi turistáknak hirtelen túl kicsi lett a mi Mátránk, Parád luxusa helyett mindenki az Alpokba vágyott, nyáron is havas csúcsokat, muskátlitól rogyadozó osztrák erkélyeket kívántunk látni. A Mátra pedig csak állt tanácstalanul, széttárt karral, hogy akkor most mi lesz?! Aztán harminc évig nem is történt semmi, a magyar címeren feltűnő három halom közül az elsőt méltatlanul állva hagyta a 21. század. Nem jött ide más, mint a nosztalgiázók és a kéktúrázók. Az előzőeket vélhetően Mátraháza évtizedek óta változatlan (és egy posztapokaliptikus filmbe is beillő) épületei és bódésora, az utóbbiakat pedig a „pecsétkényszer” hajtotta eme kies tájra.

De hol is tartunk most? Mennyire nagy a baj? Mi jelentheti a kiutat ennek a jobb sorsra érdemes tájnak? Ezt hőmérőztük meg február második hétvégéjén, amikor négy napot töltöttünk a Mátra egyik legfestőibb szegletében- Parádsasváron.

Budapestről mindössze másfél órát kell autóznunk ahhoz, hogy Magyarország egyik legkomplexebb turisztikai csomagja az ölünkbe pottyanhasson. Attól függetlenül, hogy a február a turisztikai év mostohagyereke, a Mátra tárt karokkal vár minket, ha: síelni, szánkózni, túrázni, mátrai borokat- és palóc ételeket kóstolni, üveget fújni, várakat és romantikus kastélyt látogatni, vagy éppen gyógyfürdőzni szeretnénk. Mi most ezek közül a túra, borozás, üvegfúvás, romantikus kastély négyes mellett tettük le az x-et.

Az M3-asról Gyöngyösnél lehajtva, a 24-es főúton a legkönnyebben megközelíthető a hegység legmagasabb régiója. De haladjunk szépen sorban: az 24-es út nemrég lett felújítva Mátrafüred épül-szépül, a nyugati mércével is megfelelő minőségű két nagy szálloda mellett éppen felújítják az egykori Hotel Avart, és egy látogatóközpont is épül. Mátraháza: díszlet a zombiapokalipszis c. filmhez. Mintha harminc éve az ég világon semmi sem változott volna. Ugyanazok a büfék, ajándékárusok, buszmegálló. Csak nehezen hiszem el, hogy senki semmilyen idegenforgalmi potenciált nem lát Magyarország egyik legmagasabban fekvő településében, ahol karnyújtásnyira van a Kékes, a Sás-tó, turista jelzések tömkelege, végeláthatatlan erdők, zubogó patakok.

Felértünk a zenitre, innen lefelé vezet az út, kinyílik előttünk a panoráma – a Mátra északi, sokkal meredekebben leszakadó oldala, a Hevesi-dombság, a háttérben pedig a Tátra hófödte fehér csúcsai. Néhány szerpentin és egy kanyarban balra indexelve feltűnik a Károlyiak 19. század végén Ybl Miklós által megálmodott neoreneszánsz mesekastélya – Parádsasvár. Autó leparkol, irány a 10:48-as busz vissza Mátraházára. Mai terv: 15 km – Mátraháza – Galyatető a kéken, majd a piros kereszten leereszkedve késő délutáni antré a kastélyhotelben. Mátraháza autóbusz állomás pecsét, cipő, kabát igazít, indulás. Kristálytiszta levegő, nagyjából nulla fok, felhő egy szál se. Utunk bükkösben vezet, lefelé rohanó patakok, és a Kékes látványa kíséri utunkat. Majd egy erősebb kaptató a Csór-hegyre és innen kilométereken keresztül az ország egyik legszebb panorámaútján bandukolunk. Tökéletes kilátás Parádsasvárra, a Karancs-Medves vidékre, háttérben pedig a havas Tátra sziluettje. Majd egy elnyújtott emelkedő és megérkeztünk Galyatetőre.

A 964 méteren elhelyezkedő egykori turistaközpont felébredni látszik álmaiból. Nemrég adták át az egykor 17 méteres kilátót további 10 méterrel megtoldva. Pazar kilátás, magasan a lombkorona felett, kihagyhatatlan. Szintén Galyatetőn található az 1938-ban átadott, már abban a korban belső uszodával rendelkező, minden igényt kielégítő hotel, ami 10 évvel később már élmunkás SZOT üdülőként funkcionált. A kissé leharcolt hotellel szemben osztrák mintára állították tökéletesen helyre az egykori szállodai dolgozók munkásszállását. A 21. század minden igényét kielégítő épület étteremként, és szállásként is funkcionál. A kaja és a kávé pazar, infrastruktúra ötös. Állítólag csak itt kapható a Kéktúra ihletésére kifejlesztett kék színű sör. 70 vendéget tudnak egyszerre ellátni, és kb. 50 embert altatni. A Kék mátrai bejárásánál még biztos, hogy visszatérünk.

Indulás lefelé, még 6 km van előttünk és 500 méter szint. Az állandó fékezéstől kicsit fáradunk, és közben azon törjük a fejünket, hogy miért nem tűzdeljük tele a főbb túraútvonal-csomópontokat ilyen Hüttékkel?! Galyatetői mintára miért nem újítjuk fel az egykor szebb napokat látott menedékházakat, hogy elláthassák az évről évre több túrázó alapvető szükségleteit?

Egy óra ereszkedés, érkezés Parádsasvárra. Egykor szebb napokat látott település, amit egykor favágók és üvegfúvók alapítottak. A helyi embereknek ugyanis nem nagyon volt más megélhetési forrásuk a középkorban, próbálták a maguk módján a hasznukat maximalizálni. És mivel a tűzifának abban az időben semmi értéke nem volt, ezért a fát elégették, a hátramaradt hamut pedig mátrai kvarchomokkal keverve és 1000 fokra hevítve üveget készítettek belőle. Miután a terület a Rákócziak birtokává vált, II. Rákóczi Ferenc rájött, hogy a parádi víz klassz és a fránya gyomorbántalmakra is kiválóan alkalmas. Mivel azonban a víz enyhén szénsavas, így nem tudták fahordóban szállítani, ergo üveg palackokat kellett gyártani, hogy a vizet több száz kilométerre lehessen szállítani. Láss csodát: a kereslet megtalálta a kínálatot!

A 19. század második felében aztán a Károlyiak kezébe került a terület, akik a kor sztárépítészét: Ybl Miklóst kérték fel, hogy német mintára kastélyt tervezzen a Mátra északi lejtőire. Károlyi György a feleségének Zichy Karolának szánta meglepiként, aki ebben az időben még mindig emigrációban sínylődött a 48/49-es nézeteltérések folyományaként. Amikor 1893-ban végre birtokba vette, adta a kastélynak a „Sasvár” elnevezést. Tíz évvel később unokája a rossz emlékezetű Károlyi Mihály kapta örökül, aki városi ember lévén kevés időt töltött itt. Viszont a felesége Andrássy Katinka (a Vörös Grófnő) annál többet. Állítólag abban az időben Károlyi „Duzzogónak” hívta Sasvárt, ahova a felesége visszavonult, amikor otthon valami nem az elvártak szerint történt. A palota mellé felépítették az uradalmi fővadász házát, ami ma vendéglő, és egy ivókutat, ami még a felújításra vár.

Miután Károlyi pacifista politikája nem vezetett eredményre a világháborút követően (lásd: Trianon), ezért feleségével együtt francia emigrációba vonultak. A volt miniszterelnök földjei nélkül sajnos nem tudta biztosítani a kenyérre valót, ezért Andrássy Katinka (Andrássy Gyula a Habsburg birodalom óriási tekintélyű külügyminiszterének unokája, és igen, akivel a filmben Sissi… szóval tudjátok) taxisként dolgozott, és várták, hogy egyszer majd újra olyan kormány kerüljön Magyarországon hatalomra, akivel ők is tudnak azonosulni. A második világháborút követően amnesztiát kapnak, lelkesen hazaköltöznek, majd amikor az új hatalom Sasvárból gyermeküdülőt csinál, és megkezdődnek az államosítások és a koncepciós perek, jobbnak látják, ha visszatérnek Franciaországba. A kastély 1996-ban kerül újra magántulajdonba. A teljes körű felújítást követően a vidék első 5 csillagos szállodáját alakítják ki az egykori „Duzzogóban”.

Sasvár újra a régi fényében tündököl. A főépület földszintjén találhatóak a legszebb termek: Sala Terrena, illetve a Monarchia. Teljes pompa, csak valahogy funkciót nem találtak ezeknek a főúri helyiségeknek. A kávézó csak hétvégén üzemel, csak úgy meg az ember feszélyezve ül le trécselgetni egy keveset a selyem kárpitra… A wellness közepes nagyságú (finn + infraszauna, sószoba, beltéri+kültéri jakuzzi, medence, pihenőágyak rálátással a kastély épületére). Az alagsorban található a konditerem, egy bowling és egy squash pálya, valamint egy söröző billiárd asztallal. A hotelben tartalmasan el lehet tölteni akár két napot is rossz idő esetén.

Az étterem főként magyaros irányvonalat képvisel, akik bírják nem fognak panaszkodni sem a reggelire (hurka, kolbász kötelező!), sem a vacsorára. A borlapon indokolatlanul kevés mátrai bor található. Amit viszont nem szabad kihagyni: Ludányi András Zöld Veltelinije világbajnok, friss, enyhén savas, birsalmás utóízzel, 5/5. A szálloda összességében megfelelt az elvárásoknak: személyzet kitűnő, tisztaság kitűnő, szolgáltatások kitűnő, infrastruktúra jó (vizes blokkokra ráférne lassan egy ráncfelvarrás). Fejlődési lehetőségek: funkciót a dísztermeknek, bátrabb menüválasztás a konyhában, nagyobb mátrai szerepvállalás (helyi ízek, borok, ételek, programok).

Turistacentrum – Galyatető: www.galyacentrum.hu

A kastélyhotel elérhetősége: www.khs.hu

Ludányi András pincészete: www.ludanyiandras.hu