Belgium
Tournai – Egy város, két UNESCO világörökség
Van egy réges-régi város Vallóniában, ami immár 1500 éve püspöki székhely és valaha a Frank Birodalom fővárosa volt. Tournai ugyanis a frankok szállásterületének központja volt az 5-6. században, ahonnan kiindulva aztán sikeresen meghódították a rómaiak által Galliának titulált területet. Klodvig, az első frank uralkodó (aki felvette a kereszténységet, meghódította Galliát, kialakította az alapvető frank államigazgatást), ezt a várost választotta uralmi központjának regnálása első pár évtizedében. Miután világi szinten Párizsnak adta át a fővárosi címet, még mindig roppantul fontos szerepe maradt egyházi téren. Ez a fontos pozíció tökéletesen látható ha székesegyházára tekintünk.
Egy 135 méter hosszú, 5.000 négyzetméter alapterületű kolosszus, öt toronnyal, amit nyugodtan említhetünk egy lapon Amiens-nel és Chartes-tal. De míg azok a gótika kiváló példái, addig itt két templom, két művészettörténeti korszakból néz egymással farkasszemet.
A tournai-i Notre Dame Székesegyház ugyanis Belgium legszebb román kori és egyszersmind legszebb gótikus temploma is. Akkor ez most hogy is van? Ha az alábbi képre tekintünk, akkor láthatjuk, hogy míg a központi tornyok által meghatározott épületrésztől balra tekintünk, akkor egy érett, román kori bazilikás elrendezésű katedrálist láthatunk, míg jobbra egy, a francia gótika minden fényével rendelkező bazilika büszkélkedik fennkölt vonásaival. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy ezt az unikális látnivalót az UNESCO érdemesnek tartotta a kulturális világörökség részévé tenni. Ha Belgiumban csak egy templomot szeretnétek megnézni, akkor EZ legyen az!
És itt a világörökségi helyszíneknek még nincs vége: ugyanis az UNESCO 1999 és 2005 között a Belgiumban és Észak-Franciaországban található belfortokat szintén “oltalma alá” helyezte. De mik is azok a belfortok? Tudvalevő, hogy Európában a legutóbbi időkig a templomtorony volt általában a települések legmagasabb pontja, hirdetve ezzel az egyház hatalmasságát. Belgiumban azonban a kereskedelem és a textilipar révén a polgárság magas társadalmi presztizsre tett szert. Ha már pedig presztizs van, akkor azt hirdetni kell. Erre pedig a legjobb megoldásnak az tűnt, ha olyan magas tornyokat építünk, mint az egyház, a világba kiáltva ezzel megnövekedett társadalmi szerepünket. Nem egyszer ezek a tornyok egy városban a biztonság szinonimájává váltak: itt őrizték a legfontosabb okleveleket, nem egyszer börtönként funkcionáltak. Tournai-ban 257 lépcső leküzdése után élvezhetjük a város panorámáját a 72 méter magas, és egyszersmind Belgium legrégebbi harangtornyából.