Montenegró
Ostrog - A sziklába vájt csoda
A hercegovinai végtelen poljék földjén évszázadok óta nyújt menedéket a vándorlók és a szerzetesek számára a trvdosi kolostor. Évszázados borászatuk és mazsola-pálinkájuk Európa-szerte híressé tették az itt élő barátokat. Azonban a 16. században sötét viharfellegek telepedtek a terület fölé: megjelentek a határon a fosztogató oszmán hordák. A kolostor pénz-juttatásokkal, különböző ajándékokkal még ideig-óráig távol tudta őket tartani. 1665-ben azonban az éppen itt székelő metropolita szeme láttára tették a földdel egyenlővé a trvdosi kolostort. Vasilije Jovanovic-nak – így hívták Hercegovina egyházi vezetőjét – mindössze egy álma maradt. Egy olyan Isten háta mögötti hajlékot kívánt az ortodox testvéreknek, ahol zavartalanul élhettek hitüknek. Úgy tűnik jó volt a választás – Ostrog a mai napig Európa egyik legfontosabb zarándokhelye.
Egy ilyen helyre azonban senki sem gondolt: több száz méter magas meredek sziklafalat választottak, ahova két barlangot vájtak a későbbi templomoknak. Elképzelni sem tudjuk, hogy a 17. század technológiájával hogyan voltak képesek a szinte függőleges sziklafalat megközelíteni, az építőanyagot a helyszínre juttatni, ugyanis mind felfelé, mind pedig lefelé több tíz emeletnyi kopár szikla nehezítette a munkájukat. A végtelen hit és emberi akarat ilyen megnyilvánulása ösztönözte az ortodox egyházat arra, hogy mindössze pár évvel a halála után szentté avassák. Már életében csodák és különféle jótétemények kötődtek a nevéhez. Ostrog most Montenegró egyik legfontosabb zarándokhelye a pravoszláv hívők számára.
Vasilije 1671-ben hunyt el szerzetesei körében és a „kolostorában“ temették el. Hét évre rá azonban megjelent az új püspök álmában és arra kérte, hogy azonnal exhumálják sírjából. Csodák csodájára a test teljesen ép volt, azon semminemű romlás nem mutatkozott. Ez a csoda aztán Európa minden szegletéből ide csábította a zarándokokat. Nem csak ortodox és katolikus, de muszlim hívők is érkeztek, hogy gyógyulásért és bűnbocsánatért imádkozzanak a szentnél.
Vasilije hamvai mind a mai napig a kolostor területén találhatóak – az alsó, Máriának szentelt templom nyújt neki otthont. Egy belső lépcsőn lehet megközelíteni a felső – Szentkereszt templomot, ahonnan nem csak a fantasztikus kilátásban gyönyörködhetünk, de felmérhetjük azt az emberfeletti munkát, amit a kolostor építői vállaltak.
A történelem folyamán többször, csodás körülmények között menekült meg a kolostor. A 18. században a törökök újfent a barátok kincseire fenték a fogukat. Miután felderítették a felfelé vezető ösvényt, már semmi sem állhatta útjukat – fő céljuk, a szent testének elpusztításában. Ostrogba sietett azonban Montenegró hercege, akit Szent Vasilije láthatatlanná változtatott és így a török portyázók már csak a szent hűlt helyét találták.
A második világháborúban pedig egy gránát találta el a templom feletti sziklafalat, azonban az nem robbant fel, két darabba esett. A mai napig megtekinthető a kolostorban. Utólagos tűzszerészeti vizsgálatok szerint a gránátnak fel kellett volna robbannia. Mi ez, ha nem egy újabb csoda?
1941-ben a világháború borzalmai elől Gavrilo pátriárka, Jugoszlávia egyházi elöljárója a király – II. Péter – társaságában a kolostorban rejtőzött el az országban előrenyomuló német seregek elől. A Gestapo azonban nyomukra akadt és módszeresen kifosztották a szent helyet. A szerb államkincs jelentős részét, 375 millió dínár értékű aranyat és a király dísz egyenruháját vitték magukkal.
A kolostor a Zeta folyó mentén, Nikšictől nem messze található, az ország fővárosából – Podgoricából is könnyen elérhető. A főútról letérve egy 8 km hosszú, szűk, kanyargós út viszi a látogatókat 900 méteres tengerszint feletti magasságba. Gondoljunk csak bele: milyen lehetett a hajdani zarándokoknak és barátoknak mezitláb megtenni ezt a meredek kaptatót, teherrel a hátukon!
Már több kilométeres távolságból jól láttatja magát az agyag-barna sziklába vájt hófehér kolostor, ami tíz ujjal kapaszkodik az őt körülvevő falba és garantáltan földbe gyökerezik mindenkinek a lába, aki egyszer megpillantja. Ostrog mai kinézetét a húszas években kapja, amikor egy tűzvészt követően renoválták a kolostort. A templom freskóit közvetlenül a sziklára festették, nagy gondot fordítva arra, hogy a természetes kiszögellések még inkább élővé tegyék a szent képeket. Az ikonoknak óriási tekintélye van az ortodox vallásban. Nem csak a szentek, de a róluk készült képeket is szentként tisztelik. Ezért ne lepődjünk meg, hogy a hívők hátrafelé tolatva hagyják el a szentélyt, nehogy hátat fordítsanak a szenteknek. A zárt, vállakat és lábakat fedő hosszú ruházat természetesen itt is kötelező.
Ne lepődjünk meg, hogy a kolostor udvarán jó pár zarándok tölti mindennapjait. Ugyanis a gyógyulásért ide érkezők több napot is eltöltenek Ostrogban, így hálózsákjukat és csomagjaikat kerülgetve kell a szent ereklyéi felé vezető kacskaringós sorba beállni.
Ottjártunkkor ne felejtsük el megnézni a szent szőlőtőkét, ami ott nőtt ki a sziklából, ahol a szent elhunyt. A botanikai törvényszerűségek szerint a tápanyag- és vízhiány folytán nem szabadott volna a szőlőnek gyökeret eresztenie. A non plus ultra azonban az, hogy minden évben termést is hoz, ami a terméketlenséggel küzdők szent eledele. Ha Montenegróban jártok, ne hagyjátok ki a világ egyik leglenyűgözőbb szakrális épületét, éljétek át, ahogy a csodák velünk élnek!
