Albánia
Theth – Az utolsó fehér folt Európa térképén
Shkodra-tól nem messze ágazik el a főút Európa egyik utolsó feltérképezetlen túraterülete irányába: ez Theth és a hozzá tartozó nemzeti park. A kontinens egyik utolsó vadonjába a török hódítást követően menekültek azok a hitükhöz hű keresztények, akik nem voltak hajlandóak áttérni a muszlim hitre. Szigorúan vett településekről itt nem beszélhetünk. Az egész agglomerációt egy törzs népesíti be. A törzset alkotó családok közül átlagban 20-40 él egy néhány kilométer sugarú körben egymástól távol épített házakban. A házak körül találhatjuk a generációk alatt teraszosan megszelidített parcellákat, ahol a mindennapokhoz elengedhetetlen zöldséget termelik meg. A házak több generációsok. Mindig a lány költözik a jövendő férjéhez.
Minden település központjában a magyar faluban is megtalálható intézmények fellelhetőek: kocsma, templom, bolt. Itt még javában él a kaláka munka, mindenben segítik egymást. A megtermelt javakat főként Shkodrában teszik pénzzé, a téli hónapokat is már főként a városban vészelik át. A leghidegebb hónapok ugyanis nagyon cudarok idefennt. Nem ritka a -30 fok és a több méteres hó, az állandóan fújó metsző ÉNY-i széllel. A települést 2.500 méteres csúcsok veszik körül, a domborzati viszonyok nem minden esetben támogatják az amúgy sem túl acélos közúti infrastruktúra téli fenntartását. Előfordul, hogy az itt maradók jó néhány hétre elzárva maradnak a külvilágtól.
A környező területek szokásvilága, kultúrája és nyelve nagyban eltér az ország középső és déli részén lakó többségtől. Albániát szokás az egyszerűség kedvéért két részre osztani. Az északi részen élnek a gegek, míg délen a toszkok. Amikor a 19-20. században kialakult az egységes albán nyelv, identitás, kultúra, akkor főleg a déli toszk hagyományokat és nyelvet vették alapul. Az északi gegek azonban elzártságuknak köszönhetően mind a mai napig őrzik évszázados hagyományaikat. Kis túlzással minden falunak saját nyelve és hagyományviága van. Ami viszont összeköti őket az a Kanun.
Ez egy 15. századi szokásjog gyűjtemény, amit még minden albán atyja, maga Szkander bég állított össze, és szájról szájra járt. Vannak benne alaptézisek mint: vendégszeretet, adott szó, és a vérbosszú. A vendégszeretetről már volt szó, most a másik kettőről ejtenék néhány szót. Az adott szó (besa) a második pillér. Nincsenek írott szerződések. Ha egy adás-vételről megállapodás születik, azt kézfogással szentesítik, és fel nem bontható. Ha egy lányt kiházasítanak, akkor attól a család nem állhat el, nem adhatják máshoz. Két kiskapu van: ha van másik lány, és megfelelő, akkor őt is felajánlhatják, ha nem, akkor csak a lány apja általi meggyilkolása veszi le a szégyenfoltot a családról.
A harmadik alappillér a vérbosszú, vagyis a klánt ért sérelmet és a szégyent csak a vér moshatja le. Ez a szokás nem egyedi Európában, mind a mai napig él Korzikán (ami ugye az Európai Unió területe), illetve Azerbajdzsán Karabah régiójában. A klánt ért sérelemért mindenkor a sérelmet elkövető klán férfitagjaira mondják ki a vérbosszút, amit onnantól kezdve minden utólagos retorzió nélkül véghez vihetnek. Emiatt egy sajátos építészeti stílus alakult ki az északi albán hegyvidéken. Ugyanis a teremtés koronáit, miután kimondták fejükre a vérbosszút – el kellett rejteni a rá leselkedő veszély elől.
Felépültek hát a mini toronyházakhoz hasonlító kullák. Bejárati ajtójuk két méteres magasságban van, ahova csak létrával lehet bejutni, amit azután elvisznek. Lőrésszerű ablakain alig szűrődik be a fény, belső berendezésük nyugodtan minimál stílusúnak mondható, ugyanis csak egy szalmazsák és egy szék szolgálta a bent lakó kényelmét. Miközben pedig a családfő és a fiúgyermek egy külön-külön kullában rettegett, addig a család női tagjai végeztek otthon minden munkát. Ők szántottak, állatot gondoztak, gyereket neveltek, és ők vitték az ételt a khullákban senyvedőknek. Kialakult tehát egy teljesen morbid társadalmi szerkezet, ahol még mindig a férfi a családban a döntéshozó, de a nő végső soron a család fenntartója. A vérbosszú egészen addig tart, amíg átmenetileg fel nem függesztik (családban történt haláleset esetén pár napra felfüggesztik a bosszú végrehajtását), vagy véghez nem viszik.
A kommunizmusban tűzzel-vassal üldözték a bosszú intézményét, ezért azt átmenetileg (ca. 40 évre) felfüggesztették. De amint elérkezett a rendszerváltás, leporolták ezt a jól bevált szokást, és még azokon is végrehajtották, akik már nem a törzsi területen, hanem mondjuk Tiranában, vagy éppen külföldön éltek.
Jelenleg Albánia egyik legjobb ismerője/ismertetője: Dienes Tibor
A szegényes magyar útikönyvpiacon elérhető egyetlen Albánia alapmű: itt.
