Spanyolország
Barcelona origója - Szt. Eulália székesegyház
A klasszik európai nagyvárost mindig nagyban meghatározza tulajdon székesegyháza. Gondoljunk csak bele: London – Szt. Pál, Róma – Szt Péter, Prága – Szt. Vitus, etc. Valahogy a Barcelonába érkező turistáknak első körben mégsem a barcelonai bazilika ugrik be, amikor katalóniai kiruccanásuk során leszállnak a repülőgépről. Mert ugye ott van a xurros, a tapas, és a Sangria. Ha meg kultúra, akkor a Camp Nou, a Ramblák és ha belefér, akkor a Sagrada Familia. Noha a kereszténység nem Gaudival érkezett meg a városba. Immár több mint ezerötszáz éve ugyanazon a helyen áll a spanyol nagyváros Szt. Euláliáról elnevezett katedrálisa, valahogy mégsem került a turisztikai mainstream közelébe. Pedig egy remek, gótikus székesegyházról van szó, egy elképesztő sztorival és nem utolsósorban libákkal. Bizony, libákkal…
Mint minden nagyobb európai katedrális, úgy a barcelonai története is a szokott módon kezdődik: már a rómaiak idejében is állt itt egy templom. Igen, így van: a rómaiak ugyanis építészeti megoldásokban messze előtte jártak a kora középkori építész mestereknek. Mindig igyekeztek a lakott terület legmagasabb pontját kiválasztani templomuk megépítéséhez. Ez pedig a Mons Taber volt Barcelona esetében. A Taber-hegy (inkább domb) körül körvonalazódott aztán előbb a római tábor, majd a középkori város is.
Ha pedig már a rómaiak voltak olyan jók és templomot építettek, akkor a jó keresztény építész volt annyira leleményes, hogy az ókori templomot recyclingolja. Annak építőköveit felhasználva építi fel román kori templomát a hatodik században. Ez a templom aztán elég kitartónak bizonyult, ugyanis túlélte a nyolcadik századi arab hadjáratot is, majd csak al-Manszúr 985-ös hadjáratát követő tűzvészben sikerül elpusztulnia. Ekkor határozzák el, hogy a város védőszentjének Szent Euláliának szentelt és a római kori falaknak támaszkodó bazilikát fognak emelni, ami aztán alig több mint tíz év alatt 1058-ra el is készült.
De ki is volt az az Eulália? Eulália egy idejekorán öntudatra ébredt katalán tinédzser volt a 4. században. 13 éves lett, amikor megelégelte, hogy körülötte lévő összes keresztény embert módszeresen irtják (Diocletianus féle keresztényüldözés). Ezért összeszedte összes bátorságát és mind a 13 évével kiállt Hispánia kormányzója elé (aki történetesen a császár unokaöccse volt), és megmondta neki a frankót: Azonnal hagyja abba ezt az Istennek nem tetsző tevékenységet, mert különben… A kormányzó meg sem várta a mondat befejezését, megkérdezte a kishölgytől, hogy ugyan hány éves? Ő megválaszolta, hogy 13, amire az a válasz érkezett, hogy akkor 13 féleképpen fogunk megkínozni.
Innen egy Fűrész franchise-ban is elmenne a story, ugyanis keresztre feszítették, forró olajba mártották, megostorozták, szöges hordóban gurították (a helyet a templom mellett egy szűk sikátorban azóta is Eulália lejtőjének hívják), hogy a végén lefejezzék. Na, ez a stramm kislány azóta is Katalónia és Barcelona védőszentje. Max respect!
Ezután 150 évvel a város gazdasága már ott tartott, hogy úgy gondolták, elbírják, ha a meglévő román kori templomot a katalán gótika irányelvei szerint építik át. Nem sikerült sajnos túl jól az üzleti terv, ugyanis az építkezés további 150 évet vett igénybe (összehasonlításképpen: a barcelonai Santa Maria del Mar nagyjából szintén ebben az időben épült, és 60 év alatt felépítették). 1448-ra azonban így is elkészült a bazilika a ma is ismert három hajós, kereszthajós, kerengős outfittel. Azonban kívülről az akkor elkészült templom köszönőviszonyban sem volt a ma láthatóval. Ennek főként financiális és praktikus okai voltak: minek építsek nyeregtetőt, amikor nálunk nem esik a hó, minek építsek négy harangtornyot, ha igazából egy is elég, minek építsek költséges oldalpilléreket, amikor egy magasabb oldalhajó is meg képes támasztani a főhajót?
Érdekes, hogy egy jól prosperáló ország/város mindig az épületeiben fejezi ki, hogy bizony nekünk most jól megy. A boldog békeidők a 19. század végén hozták el a templomépítés következő lépcsőjét. Don Manuel Girona i Agrafel volt az a barcelonai iparmágnás, aki egy hatalmas felajánlással és egy alapítvány létrehozásával támogatta egy, az 1888-as világkiállítás presztizséhez jobban passzoló, Barcelona jómódját jobban visszatükröző külső kialakítását. Ekkor nyerte el a templom jelenlegi neogótikus külsejét.
A katedrális 82 méter hosszú, 37 méter széles, a boltozat 26, a kupola pedig 45 méter magas. A templom háromhajós, rövid kereszthajóval. A főhajó alig emelkedik az oldalhajó fölé, aminek köszönhetően megspórolták a támpilléreket, azonban a templom sokkal sötétebbé vált. A katalán gótikának köszönhetően a kórus a templom közepén helyezkedik el, nem a főbejárat fölött. A magasított szentély alatt található Szent Eulália kriptája. A templomban körben elhelyezkedő 28 oldalkápolna mintegy negyedik és ötödik hajót képez a templomon belül. Figyelemre érdemesek az oldalhajókon belül az oltárok, a retablók és a kovácsoltvas rácsok is.
Ha pedig már keresztül kasul bejártuk a templomot, csodáljuk meg a remekbe szabott gótikus kerengőt is, aminek közepén egy apró tavacska díszeleg. A tó pedig otthont ad 13 jóvágású libának. Fehér tolluk utalás Szt. Eulália szeplőttelen életére, számuk pedig az életkorra, amikor elnyerte a mártíromság koronáját. Roppantul fotogén jószágok. Kis túlzással több fotó készül róluk, mint a székesegyház egészéről. A viccet félretéve, szánjatok 1-2 órát a bazilikára, ha Barcelonában jártok. Sejtelmes hangulata, tetőkilátója, gótikus zegzugai, és persze a libák egészen egyedi miliőt kölcsönöznek a templomnak.
Eljutás: L4 metró: Jaume I megálló. Cím: Pla de la Seu, s/n, 08002.
Belépőjegy és nyitvatartás: hétköznap 8:00-12:45 és 17:45-19:30-ig, szombaton 8:00-12:45 és 17:15-20:00, vasárnap és ünnepnap 8:00-13:45 és 17:15-20:00 között – ingyenes ezekben az időközökben ; hétköznap 13:00-17:30, szombaton 13:00-17:00, vasárnap és ünnepnap 14:00-17:00 között – belépőjegy 7 EUR ezekben az időközökben. Fel lehet ezen kívül menni a katedrális tornyába és a tetőre is: 2,75 EUR.
