Magyarország
100 sztori a KÉKen - Tardos - Serédi kastély
A Gerecsében, Tardostól egy ugrásnyira, a Kéktúra útvonalán alussza Csipkerózsika álmát a sokáig Gerecse üdülőnek csúfolt Serédi kastély. Építtetője egy világhírű egyházi jogtudós, akit 1939-ben egy pillanatra még a pápai pulpitusra is esélyesnek tartottak, és akit még Horthy Miklós is egyenrangú félként ismert el megbeszéléseik során. Egy hírneves üdülő, amit azért építettek, hogy a hegység rengeteg erdeiben kikapcsolódást nyújtson az ország első számú egyházi személyének. Egy üdülő, amihez a követ az esztergomi bazilika építéséhez fel nem használt márvány biztosította. Egy üdülő, ahol több alkalommal is Magyarország történelmét írták. De ki is volt Serédi Jusztinián, a kastély építtetője?
Minden úgy kezdődik mint egy népmesében. Volt egyszer egy szegény ember valahol a Kis-Kárpátokban, és volt neki 11 gyermeke. Mivel a család mélyen vallásos volt, így nem volt kérdés, hogy a legtehetségesebb fiút – akkor még Szapucsek Mihálynak nevezett – tizedik szülöttet a pozsonyi bencésekhez irányítják. Ezzel pedig egy életre meghatározták a későbbi érsek életútját. Pozsonyból Pannonhalmára kerül, ahol mindössze 17 évesen belép a bencés rendbe és megváltoztatja nevét. Alig egy évvel később pedig már Rómában teológiát tanul, aminek hamarosan doktorává avatják. Szinte azonnal felfigyelnek szorgalmára, kedvességére és humorérzékére. Szellemes megjegyzéseivel nem egyszer nevettette meg a legnagyobb tekintélyű bíborosokat is. A pápai udvarban nem kisebb személyiségek fogadták barátságukba mint Gasparri bíboros, a későbbi vatikáni államtitkár valamint Achille Ratti, aki 1922-től XI. Pius néven foglalta el a pápai trónt.
A római Szent Anzelm Egyetem kánonjogi tanára lett. Komoly szerepet vállalt az 1918-ban kiadott Egyházi törvénykönyv, a Codex Iuris Canonici megszerkesztésében és forrásainak nyolckötetes összegyűjtésében. Ennek elismeréseként 1936-ban az Oxfordi Egyetem díszdoktorrá avatta.
1927-ben Csernoch János halálával megüresedett az esztergomi hercegprímási szék. Az ország vezetői elsősorban az egri vagy a csanádi püspököt kívánták befutónak. Nem állt szándékukban ugyanis egy olyan embert Magyarország egyházi vezetőjévé tenni, aki évtizedes római kiküldetése során esetlegesen megfeledkezhetett a magyar „körülményekről“. Horthyék voltaképpen bárkit ajánlhattak volna, ugyanis XI. Pius pápának már réges-rég meg volt a befutója: régi barátja – Serédi Jusztinián. Ennek megfelelően eleinte nem volt teljesen zökkenőmentes a kormányzó és az újdonsült érsek viszonya. Ez pedig Horthyra nézve óriási veszélyt jelentett. A magyar katolikus egyház ugyanis híresen királypárti volt. (Nem szabad megfeledkezni a tényről, hogy Magyarország azt tíz évvel megelőzően még királyság volt.) Az egyházfő nem átallotta Habsburg Ottót, az utolsó királyunk – IV. Károly – örökösét a jövő magyar uralkodójaként titulálni. Ez pedig olyan volt a kormányzónak, mint ördögnek a szenteltvíz. Nem volt mit tenni, nyitnia kellett Horthynak Serédi Jusztinián irányába.
A nyitás aztán annyira jól sikerült, hogy pár éven belül kialakult a történelem egyik leggyümölcsözőbb állam és egyház közötti együttműködése hazánkban. Az esztergomi érsek roppantul aktív társadalmi aktivitást fejtett ki: országgyűlési képviselő volt, az MTA társelnöke, valamint nevéhez köthető a 30-as évek keresztény közéletét meghatározó szervezetek megalapítása, események megszervezése. Főként a fiatalokat megcélzó katolikus mozgalmak indultak az országban, Szent István halálának 900. évfordulóján pedig néhány nap erejéig Budapest vált a világ katolikus fővárosává, ugyanis itt került megrendezésre az Eucharisztikus Kongresszus 1938-ban.
1939-ben, XI. Pius halála után Serédi Jusztinián is részt vett a bíborosok pápaválasztó gyűlésén, ami már önmagában is óriási megtiszteltetés. A non plus ultra pedig, hogy amennyiben nem a legfőbb esélyes olasz Eugenio Pacelli nyeri Szent Péter székét, úgy a magyar jelölt az egyik legesélyesebb befutó. A fehér füst felszállt és sajnos a papírforma beigazolódott. Hiába vetettünk be minden eszközt a baráti Olaszország segítségével, a Trianont követő diplomáciai elszigeteltségből a Vatikánon keresztül nem sikerült kitörnünk
A második világháború folyamán egyértelműen elítélte az elfogult német párti politikánkat és az ő megelégedésükre készülő zsidó törvényeket. A háború folytán otthon nélkül maradtakat, a lengyel menekülteket felkarolta, korlátozott lehetőségeivel támogatta. Mindvégig együttműködött a magyar kormányokkal, de véleményét sosem hallgatta el. Pont ezért többször konfliktusba került az ország vezetésével, a gerecsei nyári lak csendjét többször használta ki az érsek, hogy érzékeny témákról egyeztessen Horthy Miklóssal. 1944-ben Esztergom is frontvonalba került, aminek köszönhetően az érseket elvágták püspökeitől, valamint a számára létfontosságú inzulin és szívgyógyszer utánpótlásától. Menekültjei körében, egy óvóhelyen érte a halál 1945-ben, Nagycsütörtökön.
Utódjának XII. Pius a győri püspököt – Apor Vilmost – választotta, ám az ő tragikus kivégzését követően egy másik jelölt – Mindszenthy József – mellett tette le a voksát.
Az érseki nyaraló megsínylette egykori tulajdonosának halálát. Még a világháború során egy olajszállító kamion robbant fel az épület előtt, aminek nyomai a mai napig láthatóak. A cararai márvány oltárt egy tardosi árokba borítva találták meg, az érsek címerét a homlokzatról leverték. A világháborút követő „rendszerváltás“ után a pártelit gyermekei vették gondozásba, a neve Rákosi Mátyás Gyermeküdülőre változott. Később a fővárosi tanács, majd a tardosi önkormányzat kapja meg, míg végül 1999-ben visszakerül az egyház tulajdonába, működtetését az esztergomi ferences gimnázium vállalta. Ezzel pedig, bár ötven év késéssel, de beteljesült Serédi Jusztinián végakarata: egykori kastélya a keresztény gyermekeké lett.
