USA
Havasuk földjén a Grand Canyonban
Él valahol Közép-Arizonában egy mindössze 650 lelket számláló indián törzsecske. Éppúgy mint Tolkien hobbitjai, a havasu indiánok is zavartalanul élnék jelentőségteljesnek egyáltalán nem nevezhető életüket, ha a lakóhelyük éppenséggel nem a Grand Canyon egyik leginkább ámulatba ejtő szeglete lenne. Így viszont „el kell viselniük“ az évente idesereglő mintegy 20.000 turista által okozott esetleges kellemetlenségeket (és nem mellékesen az általuk idecipelt súlyos dollár ezreket).
Nem mindig volt azonban így. Néhány száz évvel ezelőtt még hasonlóan a többi indián törzshöz, nem rendelkeztek állandó lakhellyel. Nyáron a kanyon által nyújtott hűvösebb klímát választották, zöldséget és gyümölcsöt termesztettek, télen pedig a fennsíkra költöztek hogy vadászatból tarthassák fenn magukat. A 18. században egy spanyol szerzetes próbálkozott meg keresztény hitre térítésükkel, csekély sikerrel, a havasuk újabb évszázadokra merültek feledésbe.
Elzártságuknak köszönhetően egészen a 19. század végéig fennmaradtak a törzs tradíciói. Ilyenek voltak például a minden évben megrendezésre kerülő betakarítási ünnepek, ahol hálát adtak a szellemeknek a bő termésért. Továbbá évszázadokon keresztül szokásban volt a törzs halottainak máglyán történő elégetése. A havasuk legnagyobb tekintéllyel rendelkező személye a gyógyító. Hatalmában áll az emberi élet meghosszabbítása, betegségek befolyásolása, ő kezeskedik a vadászatok sikerességéért és a bő termésért.
A havasu főváros – Supai – hírnevét a Cataract kanyon (a nagy testvér: Grand Canyon mellékága) egyedülálló szépségének köszönheti. A Havasu-folyó ugyanis több száz méter mély völgyet vájt magának és látványosnál látványosabb vízesések formájában küzdi le a szintkülönbségek okozta nehézségeket. A kioldott ásványoknak köszönhetően élénk türkiz színű víz fenomenálisan tündököl a Grand Canyon vörös világában.
Amiben viszont egyedülálló ez a túra: a kanyon belsejéből, alulról figyelhetjük meg ennek az egyedülálló természeti csodának a felépítését, és földbe gyökerezett lábbal állhatunk a lenyűgöző méretű falak tövében.
De hogyan is néz ki a túra, mire kell számítani? Mivel a legközelebbi szálláslehetőség másfél órára van a kiindulóponttól, ezért érdemes minél előbb elindulni. Miután autónk alól kifogy az aszfaltcsík, megérkeztünk a túránk kiindulópontjára. A gépjárművet egyszerűen hagyjuk az út mellett, kiépített parkolóra/hot-dog-/vattacukor árusokra ne számítsunk, itt tényleg az Isten háta mögött vagyunk. Megindul a nagyjából 600 méteres szintcsökkenés 2 km alatt. Leérünk a kanyon aljába, innen a túraterep teljesen sík, azonban a járást nehézzé teszi a mély homok és a szállításra használatos lovak lépten-nyomon megtalálható végterméke. Jó 15 km után érkezünk meg a mintegy 200 főt számláló havasu metropoliszba – Supai-ba.
És innen indul a para: beengednek szállásfoglalás nélkül, vagy nem?! Ha nem, akkor volt 30 km-ed a kanyonban, ami szintén egy fantasztikus élmény. Ha igen, akkor viszont életed egyik legnagyszerűbb látványa fog várni a Havasu-patak türkizkék zúgóival, vízeséseivel a fantasztikus grand-canyon vörös háttérrel, kilométer magas falakkal, különleges szikla-alakzatokkal. Miután kigyönyörködtétek magatokat, hagyjatok elegendő időt a visszaútra, törekedjetek arra, hogy még világosban kiérjetek a kanyonból (miután egy 600 méteres szurdokban vagy, percek alatt besötétedik). Ne felejtsétek el, hogy ugyanaz a kaptató vár felfelé, amin reggel lespuriztatok. Ezután pedig még mintegy másfél óra autózás, mire a szállásra értek.
De egy biztos: mind a 3 órás autózás, mind a 30 km-es gyaloglás minden egyes megtett métere megéri a fáradozást! Életünk egyik, ha nem a legnagyobb élményében lesz részünk. Már az sem mindennapi, hogy valaki láthatja a természet egyik leglenyűgözőbb alkotását. Az pedig még inkább kivételezetté tesz minket, hogy a Havasu-folyó szintjéről ámuldozhatunk a felismerésen, hogy milyen aprók is vagyunk!
