Panorámakör és Mars-expedíció a Vértesben

- Ez az esemény elmúlt.
Panorámakör és Mars-expedíció a Vértesben
2022-11-13 @ 08:45 - 16:00

Amennyire parányi hegységünk a Vértes, annyi látnivalóval kecsegteti a túrázót! A legutóbbi alkalommal a hegység nyugati oldalát ltogattuk meg, ahol a tölgyes-bükkös lomberdőkből várak, kilátók és bércek segítségével tudtunk csak kilátást nyerni a hegység közvetlen környezetére. Ezúttal azonban a hegység délkeleti részét vesszük célba, ahol leginkább a mediterrán klímára olyannyira jellemző bokorerdők válnak az alapvető talajtakaróvá. Sokak véleménye szerint a Vértes déli széle tájképileg az ország legszebb túraterepei közé tartozik. A fővárosból a Bakony felé autózva, vagy Székesfehérvárról a Kisalföld irányába haladva egyaránt megkapó panoráma tárul az utazó elé. A földszerkezeti mozgások által létrehozott meredek tereplécső éles határvonalat képez a Vértes 400 méter fölötti erdős platója és a 200 méter alatti Zámolyi-medence füves mélyedése között.
Túránkat Csákberényben kezdjük, ami egyúttal a Vértesi Panoráma Tanösvény kiindulópontja is. Majd 11 km alatt rengeteg kilátópontban lesz részünk, mindezt kaszálók és erdők között hullámvasutazva tesszük meg. A táv megtétele után autóba pattanunk és meg sem állunk Gántig. Ha valaki kis büdzséből szeretne kihozni egy Mars-expedíciót, annak a Fejér megyei településre kell utaznia. Az egykoron a világ második legnagyobb bauxitbányájának számító gánti lelőhely napjainkban már inkább klassz túraterepként van nyilvántartva.
Mesélek majd:
-Balás Jenőről – a hazai bauxitbányászat kalandokban jócskán bővelkedő életéről,
-Mit keres Csákberényben egy, a földből kitörni készülő metró kocsi?
-Ki volt Gánt híres szülötte – Méri néni?
-Mi kötötte a Habsburg család Meráni ágának grófi gyermekét Csákberényhez?
Tartsatok tehát velünk ezen a nem túl megerőltető, látnivalókban azonban annál gazdagabb túrán a Vértes déli ormain!
Utazás: telekocsi. Ha nem tudod megoldani az utazást, kérlek jelezd!
Start: Csákberényi focipálya melletti parkoló (lásd térkép), illetve a második túra előtt Gánt – Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum parkolója
Túra nehézsége: 3 (9-es skálán) – Részletek: https://kultourvandor.hu/kultourvandor/a-turak-nehezsege/
Túra táv: 2+11 km
Túra idő: 1+6 óra
Szint: 100 m fel / 100 m le + 400 m fel / 400 m le