Albánia
Nopcsa Ferenc – Az Albán-Alpok felfedezője
A Balkán háborúk során Albánia – Európában utolsóként – 1912-ben kikiálthatta függetlenségét. Önállóságának kikiáltása után egyből két ország is kivetette rá diplomáciai hálóját: egyrészt az Osztrák-Magyar Monarchia, akik a megbízhatatlan délszláv államok mögött szerettek volna egy megbízható szövetségest, valamint biztosított kijáratott a császári flottának a Földközi-tengerre. Másrészt Olaszország, akik Albánia stratégiai elhelyezkedése folytán kívánták megnehezíteni ugyanezt a kijutást. 1913-ra eljutott odáig ez az 500 év török uralom alól frissen szabadult állam, hogy vezetőt kívánt magának választani.
Azonban ez azokban az időkben nem úgy működött mint manapság. Ugyanis Európa vezető hatalmai tettek arra javaslatot, hogy mely uralkodó ház lehet az, ahonnan a jövendőbeli Albán Királyság uralkodót „importálhat” magának. Nagy meglepetésre egy magyar származású tudós-felfedező is beadta jelentkezését erre az álláshírdetésre. De hogy mindezt megérthessük pár évet még vissza kell lépnünk az időben. Ki is volt a Balkán Arábiai Lawerence-e?
Albánia még a huszadik század első éveiben is egy fehér folt volt Európa térképén. Egy az európai szemnek anarchisztikus, nem hogy ipari, de még a feudalizmus jegyeit sem igazán bíró gazdasággal rendelkező ország, amiről kevesebbet tudtak a kutatók, mint a dél-amerikai Tűzföldről. Ezt a lehetőséget megérezve, nem is kellett több egy báró Nopcsa Ferenc nevű magyar kalandornak. Minden további nélkül engedélyezték a kiutazását. Cserébe csupán annyit kértek, hogy némi információt szolgáltasson erről a titokzatos népről az osztrák-magyar hírszerzésnek. Nopcsa mindezt vállalta és paleontológiai, történeti, régészeti kutatásai színterének Észak-Albániát választotta.
Megérkezése pillanatában szerelmes lett az albán népbe, annak kusza viszonyaival és szervezetlen társadalmával együtt. Ennek a területnek az első hiteles leírása földrajzi, demográfiai, gazdasági szempontból az általa készített 7 kilós monográfiából származik. Ez a könyv azóta is az albanológia alapműve. Ő készített először fényképeket népviseletbe öltözött albánokról, amik így felfoghatatlan fontosságú néprajzi emlékei ennek a kornak. Csodák csodájára minden további nélkül be tudott illeszkedni az albán harcosok bizalmatlan és zárt világába. Egyik első tette volt, hogy magának testőrséget válogasson. A kiválasztási folyamat relatíve egyszerű volt, mindenki jöhetett, aki már ölt embert életében. Ez a testőrség aztán élete végéig elkísérte, többször mentette meg életét. Másik hű kísérőjévé vált egy Bajezid nevű albán úr, aki a kor pletykái szerint nem csak kultúrális téren került szorosabb kapcsolatba a magyar felfedezővel.
Visszakanyarodva tehát ő volt az a Nopcsa Ferenc, aki levelet ír Ferenc Ferdinánd trónörökösnek, hogy ő bizony szeretne albán király lenni. Legitimitása azonban elég gyenge lábakon állt. A Nopcsa család szegről végről rokonságban állt a Hunyadiakkal, akik pedig végső soron baráti kapcsolatban voltak a Kasztrióta családdal, tehát értitek… A végső határozatot aztán egy nemzetközi konferencia döntötte el, ahol első körben zártak ki minden olyan jelentkezőt, akik olasz, vagy osztrák-magyar állampolgársággal rendelkeztek, illetve nem lehetett az illető sem muszlim, sem katolikus, sem ortodox hívő. Mindezt azért, hogy ne kedvezhessen sem a két hatalomnak, sem pedig az országot alkotó három fő vallás híveinek.
Végső soron így került a választás egy protestáns német hercegre, Wilhelm zu Wied-re. A herceg aztán annyira megfelelt az európai elképzeléseknek, hogy pont elfelejtették az albánokat megkérdezni az ő elképzeléseikről. Az albánok aztán egészen gyorsan véleményt nyilvánítottak: öt hónap után útilaput kötöttek az újdonsült király talpára. Új választásra pedig nem került sor, mert megérkezett az első világháború, de ez már egy másik sztori. Így lett „majdnem” magyar királya Albániának.
A világháború borzalmai elől Nopcsa Erdélybe menekül. A román megszállást követően Budapestet választja lakóhelyének. Miután a kommunisták kikiáltják a Tanácsköztársaságot, érzi hogy báróként nincs maradása, tovább menekül Bécsbe. Nemesként azonban nem kap útlevelet, ezért elhatározza, hogy (a világon elsőként) egy két személyes utasszállító eltérítésével fogja kívánt úticélját elérni. Ehhez egy katonai parancsot hamisított, amivel felszállásra tudott bírni egy pilótát a Budapesthez tartozó Mátyásföldön. A parancs szerint Nopcsának mihamarabb Sopronba kellett érkeznie. Miután a repülő Győr magasságába ért, a báró egy revolvert vett elő táskájából. Azt a pilóta halántékához tartva továbbrepülésre kényszerítette. Sikeres landolást követően élete hátralévő részét az osztrák fővárosban élte le albán társával – Bajeziddel. 1933-ban egy vitát követően azonban végez vele, majd nem sokkal később magával is. Ezzel került pont egy kivételesen kalandos és fordulatos élet végére.
