Horvátország
A Peljesac-félsziget és az Orebićek birodalma
A Dalmácia végvidékén fekvő területet az árnyas olajfaligetek, a vakító fehéren pompázó sómezők (solinák) és osztrigafarmok, a messziföldön híres dalmát hajóskapitányok és a legjobb dalmát vörösbor hazájaként ismerjük. Bár Isztria mellett eltörpül, így is az ország második legnagyobb félszigete. 65 kilométer hosszan nyújtózik az Adriába, mindössze 8.000 lakosával. Mivel földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően magas a napsütéses órák száma és a tenger is melegebb, így évszázadok óta az itt élők megélhetését a szőlészet, borászat és az olajbogyó-termesztés adja. Ez a csendes, Isten háta mögötti vidék azonban többször is a történelem reflektorfényébe került. Itt épült fel a világ második legnagyobb, a solinák védelmére szolgáló falrendszere, valamint rövid ideig Orebić adott otthont a Habsburg-Magyar Monarchia egyik legnagyobb déltengeri kikötőjének, ami csak úgy ontotta magából a kiválóbbnál kiválóbb kapitány-dinasztiákat.
Peljesac legnagyobb kikötője és „fővárosa” – Orebić – felett emelkedik az Adria egyik legkiválóbb kilátását biztosító – Szent Illés hegye – 961 méteres magasságával. A panoráma lenyűgöző, térképként hevernek előttünk a Hvar, Korcula, Mljet, és Lastovo szigetek. A hegy oldalában kapaszkodik egy ferences rendi kolostor. Évszázados falai mellett található alighanem Európa egyik legnagyszerűbb kilátását biztosító sírboltja – a Kapitányok temetője. A tengerészeti hagyomány ugyanis itt még mindig él. Ezért van, hogy a tengernagyok dinasztiái egy külön temetőben, díszes sírhelyek alatt nyugszanak. Ezért van, hogy a mai napig hagyomány, hogy az erre járó hajók kürtszóval fejezik ki tiszteletüket az itt nyugvó nagy elődök előtt, míg a ferences rendház frátere harangszóval viszonozza a ma kapitányainak kalapemelését a régi hősök előtt.
A mai napig mély tisztelettel és csodálattal mesélnek az itt élők a város nevét adó Orebić és a legendás Mimbelli dinasztiáról. Orebić neve egészen 1865-ig Trstenica volt. Ez a festői kisváros Korculával szemben a napóleoni háborúig Raguza legtávolabbi, jelentéktelen települése volt. Sorsa akkor fordult meg, amikor egy tollvonással a messzi-messzi Bécs hatalma alá került. Az Osztrák-Magyar Monarchia alatt a kis falu óriási fejlődésen ment keresztül. Megalakult a Peljesac Hajózási Társaság, amely rövidesen 33 óceánjáró vitorlásával a legnagyobbak közé került Dél-Európában. Mind az itteni hajóépítőket, mind pedig a peljesaci tengerészeket a szakma legjobbjai között emlegették.
Ekkor változott a középkori település neve Trstenicaról Orebićre. Mindez egy, a világtengereken is mindenki által ismert hajóskapitány család tiszteletére. A dicsfényből azonban sajnos nem jutott sok. A hamarosan megjelenő gőzhajtású tengerjárók rövid idő alatt kiszorították a vitorlásokat a kereskedelemből. A gyors fellendülést gyors hanyatlás követte. Mára a régmúlt szép időkre már csak az egykor híres családok márványból készült mauzóleumai emlékeznek az Adria végtelenje felé merengő Kapitányok temetőjében.
Ezek közül talán a legszebb a Mimbelli család síremléke. Kupoláját a Mimbelli-hagyatékból évtizedeken keresztül újraaranyozták, hogy az erre járó tengerészek minél előbb megláthassák csillogását. A család utolsó sarja –Baldó – azonban vagyonának erre fordítandó részét nem a rendházra, hanem az orebići elöljáróságra hagyományozta. A gyakori rendszerváltásoknak hála, a pénz ripsz-ropsz elkopott. Ennek köszönhetően a mauzóleum kupolája mára már zöldes-patinás, a csillogás a család ragyogásával együtt már a múlté. A kupola alatt egy márványból faragott nőalak ül, lecsüngő, kinyújtott karjában lefelé fordított kancsó látható, amelyből kifolyt a víz. A szoboralak allegórikus, az elfogyó életet szimbolizálja, valamint a Mimbelli család szerencsétlen sorsát, mivel utolsó fiúknak „hála”, egy beteljesületlen szerelem miatt kihalt a dinasztia.
Az ezzel kapcsolatos sztori szerint a hatalmas Mimbelli klánnak 33 hatalmas vitorlása szelte a tengereket, óceánokat. Anton Mimbelli éveken keresztül Oroszországban élt, onnan intézte az orosz gabonakereskedelmet a Földközi-tenger irányában, saját flottájával. Miután hosszú idő után hazatért, fiának, Baldónak onnan hozott házitanítót. Ő azonban nem érkezett egyedül, magával hozta lányát, akibe a fiú halálosan beleszeretett. Sajnálatos módon a család nem engedélyezte a rangon aluli házasságot, így agglegény maradt, vele együtt pedig kihalt a dúsgazdag Mimbelli család.
Hosszú-hosszú évtizedek csendje úgy tűnik 2022-ben végképp eltűnik a félszigetről, ugyanis itt fog vezetni az Észak-Dalmáciát Dubrovnikkal összekötő autópálya. Ehhez készül a 2,4 km hosszú, 55 méter magas Franjo Tudjman híd, ami alatt a tengerjárók is akadálytalanul közlekedhetnek. Orvosolni próbálnak ezzel egy majd’ 20 éves tévedést, amikor Dalmáciát kettészakítva Boszniát tengeri kikötőhöz juttatták. Így most csak útlevél ellenőrzéssel hajthatunk végig a horvát tengerparton. Ezt kiküszöbölendő, a félszigeten kerülve igyekeznek az autópálya építők mihamarabb elérni Dél-Dalmácia központját. Mi pedig csak reménykedhetünk benne, hogy az Orebićek és Mimbellik örök álma ettől még zavartalan marad.
