Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Bölcső-hegyről a Holdvilág-árokba

január 30 @ 08:45 - 15:00

Ezúttal a Visegrádi-hegység délkeleti oldalát látogatjuk meg és ha már ott járunk, keresztül-kasul be is barangoljuk! Kiindulópontunk a Szentendre és Pilisszentlászló között elhelyezkedő Lajos-forrás parkolója. Az autókat hátrahagyva a nap folyamán két kört fogunk tenni. Az első karika során a Dömörkapu feletti szirtekről gyönyörködünk a panorámában, ahol egy itt álló emlékmű kapcsán mesélek majd az egyik legkalandosabb magyar Kőrösi Csoma Sándor életéről (India, Himalája, tibeti-magyar szótár, meg miegymás). Majd leereszkedünk Bükkös-patak völgyébe. Itt-ott köveken átugrálva, kicsi gázlókon átkelve haladunk előre, majd a Zergevirág-forrásnál egy hátraarccal irányba vesszük a kiinduló pontunkat.

A következő kör során előbb a teljesen új és teljesen hiánypótló Bölcső-hegyi kilátót fogjuk felkeresni, és az onnan nyíló panorámában gyönyörködni. Majd ezután a Lom-hegyen elhelyezkedő volt szovjet rakétabázis mellett elhaladva mesélek majd az akkor itt szolgálatot teljesítők mindennapjairól, a magyar katonai bázisok történetéről, mai sorsáról. Ezután erősen dél felé fordulunk és célba vesszük a Duna-Ipoly Nemzeti Park fokozottan védett területét. Irány a Karolina-árok és a legendás Holdvilág-árok, ahol a legenda szerint maga Árpád vezérünk alussza örök álmát! Majd egy újabb hátraarc és újfent irányba vesszük a Lajos-forrást.

Az időjárási körülmények miatt (tél van), számíthatunk síkos, csúszós szakaszokra – Bükkös-patak völgye, Holdvilág-árok lépcsői. Miután összefüggő hótakaró alakult ki a Visegrádi-hegységben, elképzelhető, hogy ez a túra napjáig, a tartós hideg miatt meg is marad. Kérem, hogy mindenki így készüljön lábbelivel, réteges öltözködéssel, termoszban forró teával!

Utazás: telekocsi. Ha nem tudod megoldani az utazást, kérlek jelezd! 🙂

Részvételi díj: Becsületkassza (mivel nem vagyok tisztában a résztvevők anyagi lehetőségeivel, ezért mindenkinek a józan belátására és a nyújtott szolgáltatással való elégedettségére bízom az ellentételezés mértékét.)

Túra nehézsége: 4 (9-es skálán) – Részletek: http://kultourvandor.hu/kultourvandor/a-turak-nehezsege/

Túra táv: 13,7 km

Túra idő: 6 óra

Szint: 610 m fel / 610 m le

Találkozó: 8:45-kor a Lajos forrásnál található parkolóban.

Részletek

Dátum:
január 30
Időpont:
08:45 - 15:00
Honlap:
http://kultourvandor.hu/event/bolcso-hegyrol-a-holdvilag-arokba/

Szervező

Kultourvándor
Telefon:
+36707785295
View Szervező Website

Helyszín

Lajos forrás parkoló

Registrations are closed for this event