Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Betyárok és szentek nyomában a Magas-Bakonyban

június 18 - június 19

10.000 HUF
Csesznek_vár

Legendákkal teli végtelen erdők, misztikus kolostorok, középkori lovagvárak, festői vasútvonalak, nulla fényszennyezés, igen-igen ez mind a Bakony. Mi most két napot fogunk eltölteni a Magas-Bakony legfontosabb épített és természeti látnivalói között, ahol annyi programlehetőség fog várni minket, hogy elég lesz kapkodni a fejünket!

Míg az első napon főként a kultúráé lesz a főszerep, addig a másik napon a hegység legkirályabb szurdokait fogjuk szépen egymás után felkeresni! Bükkerdőkkel borított hegyek között fekszik a Bakony egyik legkedveltebb üdülőfaluja – az évszázados történelemmel bíró Bakonybél. Autóink leparkolása után már be is vesszük magunkat a fantasztikusan felújított Szent Mauríciusz Monostorba, ami ezer éves történelmének köszönhetően hemzseg a jobbnál-jobb sztorikban. A templom és a kert felfedezése után lehetőségünk lesz részt venni a monostori termékek kóstolóján, ahol olyan kulináris high-lightok fognak minket kényeztetni, mint gyógynövényes mézek, csokoládék, monostori lekvárok, szörpök, teák, likőrök. Miután mindent (is) megkóstoltunk, autóba pattanunk, és meg sem állunk az Odvas-kői pihenőig (kb. öt perc).

Bakonybél_MonostorBakonybél_monostorBorostyán-kútOdvas-kő barlangHubertlaki-tóHubertlaki_KulcsoshazBakonybél_Csillagda

Innen fedezzük fel kényelmes erdei túrával (gondolva a másnapi megerőltetőbb kanyon kalandra) a magyar Gyilkos-tónak titulált Hubertlaki tavat, de megnézzük a tanösvényt és egy gyönyörű tűlevelű arborétum is vár majd még minket. Bakonybélbe visszaérve elfoglaljuk a szállást, keresünk egy vacsorázásra alkalmas helyet, de itt még a nap korántsem ért véget: vár még ránk ugyanis a CSILLAGDA! Egy esti csillagnézőbe érkezünk, ahol (tiszta idő esetén) bemutatják nekünk a legszebb csillagképeket és a mögöttük rejlő mítoszokat, távcsőbe lesve pedig még közelebbről fedezhetjük fel a “közeli” bolygókat és hű társunkat a Holdat. Óriási élmény földbe gyökerező lábbal kint állni a fényesen kirajzolódó Tejút alatt! Egy óriási alvás után pedig összepakolunk, kicheckolunk és meg sem állunk Csesznekig.

Csesznek_várCsesznek_Kőmosó-szurdokCsesznek_Ördög-gátCsesznek_Ördög-árokCsesznek_Ördög-árok_2

A Bakony legfontosabb észak-dél irányú átkelőjét évszázadok óta vigyázza a magasba törő sziklaszirtre épült cseszneki vár. A vár melletti parkolóban hagyjuk autóinkat és előbb a rövid, de annál látványosabb Kőmosó-szurdokot hódítjuk meg, majd néhány kilométer gyaloglást követően már az Ördög-árok bejáratában állunk. Nem véletlenül nevezték el ezt a helyet a pokol helytartójáról: mintha ördögfiókák hajigálták volna egymásra a méretes kőtömböket, mintha egy ördögi színjáték folytán jöttek volna létre a függőleges sziklafalak, törések, repedések, hasadékbarlangok, vagy kerültek volna ide az évszázados kidőlt fák. Lassacskán haladunk kalandos kanyon túránkon és közben próbálunk nem csak a lábunk elé figyelni, hisz a Bakony egyik legszebb természeti képződménye vesz minket körül. Túránk végén még egyszer rácsodálkozunk a remekbeszabott elhelyezkedéssel büszkélkedő cseszneki várra, elismerően csettintünk egyet az elmúlt két napra és autóba pattanunk.

Utazás: telekocsi. A jelentkezőket, lehetőségeink szerint és a kisebb ökológiai lábnyom elérése végett összeszervezzük. Ezért, ha nem tudod megoldani az odautat/visszautat, kérlek jelezd! 🙂

Találkozó: 2022.06.18. 8:45. Bakonybél, Szent Mauríciusz Monostor előtti parkoló.

Budapestről nagyjából 2 óra alatt lehet Bakonybélre érni.

Esetleges költségek:

Szent Mauríciusz monostor felnőtt belépő: 1.600 HUF

Szent Mauríciusz monostor kóstoló: 1.100 HUF

Csillagda esti előadás: 3.000 HUF /előzetes foglalás szükséges, így kérlek jelezd előre nálam személyesen részvételi szándékodat/

Cseszneki vár: ca. 700 HUF

Szállás: Eplényben, teljesen új apartmanház. Az apartmanok teljesen felszereltek, többségében két hálószobásak, saját fürdőszobával és konyhával. 14.000 HUF/fő.
14 fő tud rajtam keresztül foglalni. Foglalási szándékod kérlek személyesen nálam jelezd.

1. túra (Bakonybél-Hubertlak): 

Túra táv: 11 km

Túra idő: 4 óra

Szint: 360 m fel / 360 m le.

2. túra (Csesznek-Kőmosó-szurdok-Ördög-árok):

Túra táv: 14 km

Túra idő: 6 óra

Szint: 460 m fel / 460 m le.

Várható érkezés Budapestre: 2022.06.19. 18:00

Részletek

Kezdés:
június 18
Vége:
június 19
Összeg:
10.000 HUF

Helyszín

Bakonybél

Szervező

Kultourvándor
Telefon:
+36707785295
View Szervező Website

Registrations are closed for this event