Megjelenítve: 1 -12 / 18 eredmény
Magyarország

Dég – Szabadkőműves páholy egy Festetics kastélyban

Dég – a hazai klasszicizmus egyik előfutára, egyszerű, letisztult, a környezetével harmóniában álló műalkotás. Tudjátok, ez az az épület, amire jól esik ránézni, a park egyik padján egy kávéval a kezedben, hátra dőlve, semmin gondolkodva révedezni.

Grábóc - templom backMagyarország

Tolnai értékek nyomán – Grábóc

Ami pedig Tolnában kulturálisan itt maradt, az egy csoda. Minden nép itt hagyta ugyanis a névjegyét. Így maradhatott itt nekünk nemcsak a Tolnai-dombvidék, hanem egész Magyarország sajátos ékköve, a festői dombok között megbújó, grábóci ortodox kolostortemplom.

Magyarország

Tolnai értékek nyomán – Szálka

Magyarország Tolnai értékek nyomán – Szálka Pécsre menet-jövet milliószor suhantam már el az autópályán a Szekszárdi-dombság mellett és mindannyiszor meg is ígértem magamnak, hogy egyszer adni fogok egy lehetőséget ennek …

Magyarország

Lillafüred – Azok a boldog békeidők

Kevés, annyira elbűvölő helyet ismerek kicsiny hazánkban mint Lillafüred. Annyi látnivaló koncentrálódik ugyanis öt kilométeres körön belül Miskolc kétség kívül legszebb külvárosára, amennyi máshol három megyére sok lenne.

Magyarország

Gellért – Grand Budapest Hotel

Egy szálloda, ahol évtizedekig Magyarország történelmét írták. Ha a falak mesélni tudnának, vélhetőleg már egy könyvtár lenne tele a Gellért sztorikkal. Így azonban ami a Gellértben történt, az a Gellértben is maradt. Épületbejárás a Grand Finale keretében pincétől a padlásig.

Vásárhely-kőMagyarország

A Bükk bércein Mályinkától Bél-kőig

1976-ban az Országos Környezet-, és Természetvédelmi Hivatal azt a döntést hozta, hogy a Bükk egyedülálló állat- és növényvilágát, valamint formakincseit megőrzendő, egy nemzeti parkot hoznak létre a területén. És milyen jól tették! Ez a hegység ugyanis EGYEDÜLÁLLÓ. Tartsatok velem, kalandozzuk végig az OKT bükki szakaszát, és harapjunk egy nagyot a hegység nyugati felébe! Haladhattok, hozzám hasonlóan Mályinkától Bélapátfalváig, vagy ha külön-külön szeretnétek felkeresni a látnivalókat, arra is fogok tippeket adni. Irány a BÜKK!

Három-kőMagyarország

Uppony – egy vénséges hegység, fiatal tóval

Változatos és vadregényes táj Uppony környéke, telis-tele növény- és állatritkaságokkal. Ezen kívül pedig relatíve kis területen olyan párját ritkító természeti látnivalókkal büszkélkedhet, mint a meredek sziklafalakkal határolt Upponyi-szoros; hazánk egyik legszebb fekvésű tava – a Lázbérci-víztározó, és a Bükki Nemzeti Park legfestőibb kilátásáért felelős Három-kő és a Kalica-tető.

Salgó_KarancsMagyarország

A palóc Olimposz

Noha a Salgó várából nyíló kilátásra Petőfi már jó százötven évvel ezelőtt is elismerően csettintett, Trianont követően a Palócok Olimposzának titulált Karancsot a határra száműzték, majd pedig a szocializmusban Salgótarján árnyékába került. Pedig a Budapesttől mindössze másfél óra alatt megközelíthető túraterepben lenne (turisztikai) spiritusz dögivel.

KÉK Magyarország

100 sztori a KÉKen – Tardos – Serédi kastély

A Gerecsében, Tardostól egy ugrásnyira, a Kéktúra útvonalán alussza Csipkerózsika álmát a sokáig Gerecse üdülőnek csúfolt Serédi kastély. Építtetője egy világhírű egyházi jogtudós, akit 1939-ben egy pillanatra még a pápai pulpitusra is esélyesnek tartottak, és akit még Horthy Miklós is egyenrangú félként ismert el megbeszéléseik során.

Sitke_koncertKÉK Magyarország

100 sztori a KÉKen – Sitkei Rockfesztivál

1986 májusának egyik hétköznapján a szombathelyi Pikoló söröző babgulyás illatú, kockás abroszos asztalkájánál sörözik Kovács Ferenc, Balázs Fecó a Korál, és Vida Ferenc az akkor éppen a csúcson lévő Lord együttes vezetője. Még nem tudják, de egy 30 éves sikersztori születik.