Magyarország

Gellért – Grand Budapest Hotel

Egy szálloda, ahol évtizedekig Magyarország történelmét írták. Ha a falak mesélni tudnának, vélhetőleg már egy könyvtár lenne tele a Gellért sztorikkal. Így azonban ami a Gellértben történt, az a Gellértben is maradt. Épületbejárás a Grand Finale keretében pincétől a padlásig.

Vásárhely-kőMagyarország

A Bükk bércein Mályinkától Bél-kőig

1976-ban az Országos Környezet-, és Természetvédelmi Hivatal azt a döntést hozta, hogy a Bükk egyedülálló állat- és növényvilágát, valamint formakincseit megőrzendő, egy nemzeti parkot hoznak létre a területén. És milyen jól tették! Ez a hegység ugyanis EGYEDÜLÁLLÓ. Tartsatok velem, kalandozzuk végig az OKT bükki szakaszát, és harapjunk egy nagyot a hegység nyugati felébe! Haladhattok, hozzám hasonlóan Mályinkától Bélapátfalváig, vagy ha külön-külön szeretnétek felkeresni a látnivalókat, arra is fogok tippeket adni. Irány a BÜKK!

Három-kőMagyarország

Uppony – egy vénséges hegység, fiatal tóval

Változatos és vadregényes táj Uppony környéke, telis-tele növény- és állatritkaságokkal. Ezen kívül pedig relatíve kis területen olyan párját ritkító természeti látnivalókkal büszkélkedhet, mint a meredek sziklafalakkal határolt Upponyi-szoros; hazánk egyik legszebb fekvésű tava – a Lázbérci-víztározó, és a Bükki Nemzeti Park legfestőibb kilátásáért felelős Három-kő és a Kalica-tető.

Ostrog_kolostorMontenegró

Ostrog – A sziklába vájt csoda

A végtelen hit és emberi akarat ilyen megnyilvánulása ösztönözte az ortodox egyházat arra, hogy mindössze pár évvel a halála után Vasilijet szentté avassák. Már életében csodák és különféle jótétemények kötődtek a nevéhez. Az ostrogi kolostor most Montenegró egyik legfontosabb zarándokhelye és a világ egyik legegyedibb szakrális épülete.

Salgó_KarancsMagyarország

A palóc Olimposz

Noha a Salgó várából nyíló kilátásra Petőfi már jó százötven évvel ezelőtt is elismerően csettintett, Trianont követően a Palócok Olimposzának titulált Karancsot a határra száműzték, majd pedig a szocializmusban Salgótarján árnyékába került. Pedig a Budapesttől mindössze másfél óra alatt megközelíthető túraterepben lenne (turisztikai) spiritusz dögivel.

Havasu FallsUSA

Havasuk földjén a Grand Canyonban

Él valahol Közép-Arizonában egy mindössze 650 lelket számláló indián törzsecske. Éppúgy mint Tolkien hobbitjai, a havasu indiánok is zavartalanul élnék jelentőségteljesnek egyáltalán nem nevezhető életüket, ha a lakóhelyük éppenséggel nem a Grand Canyon egyik leginkább ámulatba ejtő szeglete lenne.

KÉK Magyarország

100 sztori a KÉKen – Tardos – Serédi kastély

A Gerecsében, Tardostól egy ugrásnyira, a Kéktúra útvonalán alussza Csipkerózsika álmát a sokáig Gerecse üdülőnek csúfolt Serédi kastély. Építtetője egy világhírű egyházi jogtudós, akit 1939-ben egy pillanatra még a pápai pulpitusra is esélyesnek tartottak, és akit még Horthy Miklós is egyenrangú félként ismert el megbeszéléseik során.

Sitke_koncertKÉK Magyarország

100 sztori a KÉKen – Sitkei Rockfesztivál

1986 májusának egyik hétköznapján a szombathelyi Pikoló söröző babgulyás illatú, kockás abroszos asztalkájánál sörözik Kovács Ferenc, Balázs Fecó a Korál, és Vida Ferenc az akkor éppen a csúcson lévő Lord együttes vezetője. Még nem tudják, de egy 30 éves sikersztori születik.